Vitorlázás

Laser világbajnokság: Vadnai testvérek az olimpiai kvótáért

Japánban a Laser Standard világbajnokságon Vadnai Benjamin a selejtezőfutamok alapján 20., Jonatán pedig a 35. helyen jutott be az Arany csoportba és versenyben vannak az olimpiai kvóta megszerzéséért

Szél hozott, szél visz el
Ragyogva tündököl a nap, a rezzenéstelen kék égen nyoma sincs egyetlenegy felhőnek sem. Fonyód öreg házai közt egy magas oszlop tetején álló fészkükön egymást váltja a gólyapár, hiszen három fiókájuk követeli az eleséget. Szóval nyár van, most már igazán. Induljunk hát a túrára. Hátha valami – szerintem – valódi nagy szenzációba botlunk.
Mindkét magyar hajó az Arany csoportban a Laser VB-n
Vadnai Benjamin a 20., Jonatán pedig a 35. helyen zárta a selejtezőket Sakaiminatoban a világbajnokságon, így mindketten az aranycsoportban folytatják.
A CD már hagyományőrzésnek számít
Az 5. Salföldi Dalföld első napján lépett először színpadra Gyémánt Bálint új triója, ez lesz a bemutatkozó előadásuk. A művész a fellépés előtt, délután szakított egy kis időt, hogy válaszoljon a kérdéseinkre.
Reklám
Elindult a digitális adatszolgáltatás a szállodákban
A magyarországi szállodákban a júniusi regisztrációs időszak után tegnap elindult a digitális adatszolgáltatás a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerén.
Török ábécében válogatott fűszerek és bicópapa - Sound 4. nap
Elérkeztünk ahhoz a ritka szombathoz 2019-ben, amikor kijelenthetjük azt, hogy már negyedik napja ez a popsi-, sörhas-, bicó- és 10 éves használt luxusautó mustra tartja lázban a 2400 lelket számláló siófoki járáshoz tartozó települést a Balaton déli partján. Egyszerűbben megfogalmazva: ráfordultunk a Szand véghajrájára. Valójában a szombat az a nap, amelyért párásodott a levegő a lakótelepi gyurodák mélyén még télvíz idején is, amelyért megszületett a Philip Plein és a Balenciaga márka, s ez az a nap, amikor még utoljára úgy igazán végiggusztálhatjuk egymást a tengermély basszerok gyümölcsöskosarában.
Negyedmillió utas, hamburges és sör a balatoni vonatokon
Idén az északi partot tekintve 13 százalékkal többen utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A vasúttársaság étkezőkocsi-szolgáltatását az első két hétben több ezren vettek igénybe.
Sztárparádé és rekordlétszám a Balaton-átevezésen
Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényén. A Fonyód és Badacsony közötti mintegy kilenc kilométeres távot surfkajakkal, kenuval, SUP-val és sárkányhajóval is megtették a résztvevők. A kiváló hangulatú tömegsportrendezvényen bárki elindulhatott, és együtt evezhetett több olimpiai és világbajnokkal, például Szabó Gabriellával, Dombi Rudolffal, Hegedüs Róberttel vagy Boros Gergellyel.
Megvan a 16 legjobb balatoni strand
Idén 16 balatoni strand érdemelte ki a legjobbaknak járó ötcsillagos kék hullám zászlót. Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke pénteken Balatonalmádiban a strandminősítés díjátadó ünnepségén elmondta, soha nem volt még ennyi kiváló minősítésű strand a Balatonon. A legjobbnak járó elismerést Csopak Községi Strandja kapta.
Fonyód-Badacsony-Fonyód: tömegek eveznek
SUP deszkán, óriás unikornissal, sárkányhajóban, csónakkal, vagy lábbal hajtott kajakkal, több mint hétszázan vágtak neki eddig, hogy átevezzék a Balatont.
A szabadtéri színpadok varázsa – Több tucat program vár!
Hogy miért vonz bennünket a szabadtéri színpadok atmoszférája? Miért más ez, mint egy fesztivál vagy egy falunap alkalmi színpada? Válaszokat kerestünk.
Meghibásodott egy balatoni komp, több órára ki kellett vonni a forgalomból
Elszakadt egy kötél, ami a rámpát tartotta.
7 tipp a kutyusod egészségéért a Balaton partján
Nagyon meleg van és ez a vízparton még veszélyesebb lehet a négylábúakra, érdemes tehát a nyaralás előtt felkészülni arra, hogy kedvenceinket is megvédjük a napégéstől vagy a kiszáradástól. Mutatunk hét trükköt, figyeljetek oda ezekre!
Reklám
Megvan a legjobb balatoni strand
Az idén 16 balatoni strand érdemelte ki a legjobbaknak járó ötcsillagos kék hullám zászlót, 14 fürdőhely négy-, 5 pedig háromcsillagos zászlót kapott. Soha nem volt még ennyi kiváló minősítésű strand a Balatonon, a legjobb Csopak Községi Strandja lett. Négy különdíjat is kiosztottak: a Balaton családbarát strandja a gyenesdiási Diási Játék Strand lett, a legsportosabb strand
Megkezdődött a KeszthelyFest
Három nap, 24 koncert, borok és finom falatok, gyermekprogramok - címszavakban ez a KeszthelyFest. De hogy mit is kínál a nyugat-balatoni térség legnagyobb fesztiválja, azt érdemes személyesen felfedezni.
Idén is megrendezik a Mozdulj Balaton! szabadidős eseménysorozatot
Az idén nyáron tizenhatodik alkalommal rendezik meg a „Mozdulj Balaton!” szabadidős eseménysorozatot.
Hétvége, jó idő, mi kell még? - időjárás, közlekedés
Mindent a mai időjárásról, és a balatoni nyaralókat érintő közlekedésről. (Folyamatosan frissítjük.)
Titkos esküvő a Tündér forrásnál
Imádjuk a titkos balatoni helyeket, megmutatjuk nektek a legújabb kedvencünket, az Istvándy Ligetet Káptalantóti közelében, ahol akár a boldogító igent is kimondhatjátok.
Tényleg szerelem volt első látásra

A címben idézett mondattal jellemezte a vitorlázással való kapcsolatát Berecz Zsombor, aki magyar sportolóként először nyert 2018-ban aktív olimpiai hajóosztályban (finn dinghy) világbajnoki címet. Ezzel pedig kijutott az 2020-as tokiói olimpiára. 

Nyolc futam után 6. helyen Virág Floráék a Junior VB - n
Nyolc futam után 6. helyen Virág Floráék a Junior VB - n
Továbbra is élmezőnyben Vadnaiék a Japán VB - n
Továbbra is élmezőnyben Vadnaiék a Japán VB - n
Továbbra is az élmezőnyben a Vadnai testvérek Japánban
Pénteken mindkét magyar hajó az első húszon belül végzett mindkét futamban.
Reklám
Kína a Tihanyi Apátságban
A tihanyi bencés apátság fotótárlata Kína mindennapjait és hagyományait mutatja be.
Sacravia Nyári Színházak – A jazz hercege
None
2in1, avagy Strand és Fesztivál szerkó egy füst alatt

  Javában tombol a nyár, ami egyet jelent azzal, hogy a fesztivál- és koncertszezon is dübörög már. Szerencsére itthon is egyre nagyobb választási lehetőségünk van fesztiválok terén, ráadásul ehhez a Balatontól sem kell messzire mennünk, hiszen az északi parton a Balaton Fesztivál és a Beach Fesztivál vár minket, a déli parton pedig a Balaton Sound, […]

Sacravia Nyári Színházak – Gyöngyözön
None
Sacravia Nyári Színházak – Hungarian folk music
None
Sacravia Nyári Színházak – Napozó
None
Sacravia Nyári Színházak – Borshow
None
Itt a hivatalos lista a legjobb balatoni strandokról
None
Strandokon is felbukkannak a NAV ellenőrei
A hatóság emberei főként arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások átadják-e a nyugtát, a számlát vevőiknek.
Mutasd meg, milyen a balatoni nyarad!
Töltsd fel kedvenc balatoni fotódat, és nyerj!
A legjobb balatoni strandok 2019-ben

35 balatoni strand nevezett a Kék Hullám Zászló strandminősítésre, ebből 16 strand öt csillagot, 14 négy csillagot, 5 pedig 3 csillagot kapott.

Téged is láthatnak meztelenül - néha a szemed előtt vannak a rejtett kamerák
Bárhol lehet olyan kamera, amilyet két lány talált Bogláron a szállásán, a piac tele van olcsó kütyükkel. Mire vigyázzunk, ha nem akarunk filmszereplővé válni?
Indul a hajózási főidény a Balatonon
Szombaton indul a szeptemberig tartó hajózási főidény a Balatonon. 58 napon át elérhető a BAHART valamennyi szolgáltatása.
Gitár? Ha nem vigyázol, rászokhatsz!
Idén 14. alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Nemzetközi Gitárfesztivált. A hagyományosan június utolsó hetében lezajlott esemény hatalmas közönséget vonzott.
Ezek a Balaton legjobb strandjai
Idén is elkészítették a legjobb balatoni strandok listáját. Mutatjuk, melyek ezek!
Bor- és Fröccsfesztivál 2019, Siófok

A siófoki Bor- és Fröccsfesztivál már évek óta színesíti a nyári programok sorát, melyet idén 2019. július 26-augusztus 4. között rendeznek a hajóállomásnál.

Babos emlékére zenélnek Balatonbogláron
Elkezdődött a Jazz és a bor fesztivál Balatonbogláron. A mostani a 20. rendezvény és aki a hazai jazz zenében számít, idén is itt lesz.
Sör és Csülök Fesztivál 2019, Siófok

Első alkalommal rendezik meg Siófok főterén a Sör és Csülök Fesztivált 2019. szeptember 13-15. között.

Karosi kirakodó
None
Hévízi fesztiválok, koncertek, táncoldák 2019 júliusában

A nyári szezon kellős közepén minden nap szabadtéri programok, fesztiválok, koncertek, kulináris élvezetek várnak a Hévízen tartózkodókra.

Nagy Balatoni bringatérkép! Kölcsönzők, szervizek és bicós strandok!
Balaton és bringa. Tökéletes párosítás, de hová menj, ha szervizre van szükséged vagy strandolnál egyet, de biztonságban szeretnéd tudni a bicót? Mutatjuk a kölcsönzőt, a szervizt és a bringás strandokat is.
Újra itt a Salföldi Dalföld!
Idén július 5. és 7. között immár ötödik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legszebb falujában, Salföldön a Salföldi Dalföld elnevezésű összeművészeti fesztivált.
6 újdonság a 2019-es Kultkikötőben
Idén 14 éve, hogy útjára indult a Kultkikötő. A színjátszó táborból Magyarország leghosszabb összművészeti fesztiváljává fejlődött programsorozat idén is egész nyáron át várja a Balaton parton pihenő, vagy ott élő, a kulturális programokra fogékony közönséget.
Fehér Szalag macera

A jövő hét végén zajló Fehér Szalag verseny sajnos egy időpontban van a Red Bull Air Race hazai egész pontosan Zamárdii futamával. Ez lehet, hogy kicsit bezavar a pályán haladásban.   Segítségnek itt letölthető az ide vonatkozó információ: A Nemzetközi Red Bull Gyorsasági Akadály-repülőverseny és Légi bemutatóval kapcsolatban elrendelt hajózási korlátozásokról

Reklám